Egy képeket készítő ember ritkán dolgozik magának. Általában valamilyen weboldalon, közösségi portálon végzik a jobban sikerült példányok. Alábbi cikkünkben egy apró, de élvezhetőségi és befogadási szempontból nagyon fontos momentumra szeretnénk felhívni a figyelmeteket!

A probléma:

Sok helyen olvassuk a neten a panaszt, hogy jaj-jaaj a feltöltött képem a monitoron jó, de feltöltve a Facebookra már túl “sötét” (sokszor nem a “sötét” szó áll a mondat végén, de mi most erre a problémára koncentrálunk). Ennek a jelenségnek nem túlzottan bonyolult a magyarázata és az nem is technikai hanem biológiai jellegű.

Szemléltetés következik! Nyisd meg kattintással alábbi két képet! Ha minden jól megy és a technika, az internet és a böngésző ördöge sem rendetlenkedik akkor az első kép teljesen sötét, a másik részben világos háttérrel válik láthatóvá. A képek között pedig egérkattintással tudsz lapozni!

Általános szemlélődés után is észre lehet venni, hogy a világos keretű kép sötétebb. Ha elsőre nem lenne meg, akkor a bal oldali képen a háttér részletei és a hátizsákra pakolt eszközök például teljesen elvesznek a világos háttér előtt. A jobb oldali képen pedig az előtérben található avaron, köveken valamint a vízjel/aláírás környéki fákon lehet tetten érni ezeket a különbségeket. A két középső kép teljesen azonos, csak a második kép körül lévő vastag fehér keret miatt beszűkülő pupilla következtében relatíve látszik lejjebb exponáltnak a fotográfia. Egyszerűen “leblendéz” a szemünk, az erősebb, több fény következtében. Sötét témájú, Low-key típusú képeknél (lásd bővebben lentebb) nagyon érdemes odafigyelni erre az apróságra, ami nem csak monitorok esetében, de egy fehér falra akasztott sötét témájú kép esetében is könnyen lehet, hogy a lényegét veszti el az alkotás a rossz elhelyezés által.

Ha tudjuk -és az esetek magas százalékában tudni szoktuk-, hogy milyen tónusú, színű alapra kerül a képünk akkor az alábbi Photoshop beállítás segítségével túljárhatunk ezen biológiai jellemző eszén (tehát a saját magunkén)!

Photoshop CC verzió esetén (más verziók esetében is működhet, de ilyen apróságokban néha eltérnek a különböző kiadások) a megoldás nagyon egyszerű. Egy megnyitott kép mellett, a fénykép melletti területre klikkelve (lásd alábbi ábrán a kék nyíl) a lenyíló helyi menüből gyakorlatilag bármilyen színt kiválaszthatunk, így egyfajta előnézetét kapjuk a különböző oldalra feltöltött képek leendő kinézetének (ha ez nem működik írjátok meg kommentben, emailben és frissítjük a bejegyzést köszönettel (és ps verziószámmal ;-).  Tehát ez alapján jó közelítést kapunk, hogy hogyan szintezzük, milyen kontraszt és világosság arányokat állítsunk be a képünkön, mondjuk az Image>>Adjustments>>Levels palettával.

A dolgot mondjuk a Facebook esetében az bonyolítja, hogy míg a hírfolyamban fehér, addig “megnyitva a képet” fekete, a kép mögötti háttér. “Na most legyél okos!” alapon. De hát a Facebook-on kívül is van élet, a professzionális fotográfia irányába nyitó Betyár kollegáknak nem árt erre is odafigyelni idővel.

Alábbi példákon is lehet látni, hogy sötét és vagy low-key témájú felvételek utómunkájánál kötelezően figyelembe kell venni a helyét a képnek és teljes kontextusában kell azt értelmezni.

 

Sötét hátterű low key:

 

Világos hátterű low key:

 

Sötét hátterű low key:

 

Világos hátterű low key:

Ingyenes Photoshop Oktató Szoftver

Minden feliratkozónak!
Ezen kívül egy pdf benne:

• 10 Photoshop tipp
• Hasznos
• Gyorsan
bevethető tudnivaló

Feliratkozásod sikeres volt! Kérjük nézd meg üzeneteidet emailcímed megerősítéséhez!

Pin It on Pinterest

Share This